† jace laroux

Jace Laroux

Ki vagyok?

JELLEM: Önfejű, pofátlan, arrogáns, beképzelt... És még folytathatnám is tovább, de azzal már tényleg a földbe taposnám az imidzsem. Igaz, a rossz hírem így is mindig megelőz, szóval az emberek többsége messze húzza a csíkot, amikor a nevem hallja. Szóval, ha hiszel a pletykáknak, akkor itt nincs is tovább miről beszélni. Ezen kívül meg kell jegyezni, hogy tizenhárom éves korom óta vagyok koffeinfüggő és tizenöt éves voltam, amikor a nikotin is tartósan rabul ejtett. Hogy van-e még valami, amit érdemes lenne megjegyezni? Igen; hogy mindez csak egy álarc, igazából nem ilyen vagyok... De az igazi énemet csak egy személynek mutattam eddig meg: a lánynak, akit szeretek.

KÜLSŐ: Barna haj, zöld szemek, semmi különleges. Nem vagyok sem túl magas, sem túl alacsony, véleményem szerint tökéletes vagyok, de mások biztosan nem ezt mondanák rólam... De ez részletkérdés. Igazából nem tudom, mit mondhatnék még, ha valami érdekel, láthatsz az utcán, csak szemügyre kell venned. Hm, az egyetlen megjegyzést érdemlő dolog az, hogy van néhány tetoválásom, különböző helyeken a testemen, de tervezek még néhányat...

- Legközelebb nem foglak kihozni, ha lesittelnek. - Apám kinyitotta előttem a kocsiajtót, majd szinte belökött az anyósülésre. Morogva szálltam be, tekintetem mindvégig a cipőm orrába szegezve. Nem tudom, mit várt tőlem? Bűnbánatot? Vagy talán azt, hogy könyörögni fogok neki, bocsásson meg? Mert ha valamelyiket ezek közül, akkor rossz személyre talált. Nem szokásom senki bocsánatáért sem esedezni. Főleg apám bocsánatáért nem fogok, senki sem kérte, hogy hozzon ki.
- Senki nem kért erre. - Felmorrantam, majd rájöttem, hogy mégsem ezt kellett volna mondanom. Talán valami "ne haragudj, hogy egy csődtömeg vagyok, apa" vagy "ne haragudj, apa, megjavulok, ígérem" stílusú szöveg jobb lett volna.. De most már mindegy.
Lassan beállt köztünk a kínos csend, amit én már csak úgy értelmeztem, mint a vihar előtti csendet. Mindig így kezdődtek a balhéink, szóval most is éreztem a levegőben a veszekedésszagot, amiből lassan kezdett rohadtul elegem lenni. Miért kell mindig veszekednünk? Most sem lenne ez a helyzet, ha hagyott volna ott rohadni a sitten egy éjszakára. De nem, neki a reputációja fontosabb, mint a béke a családban, hurrá.
- A picsába, Jace, mikor akarsz végre megjavulni?! Kurvára nem oké, amit csinálsz, nem veszed észre?! - Felcsattant, ujjai összeszorultak a kormányon. Akaratlanul is összerezzentem, készen álltam arra, hogy megüt, mint azt már sokszor tette... De semmi ilyen nem történt; csak lemondóan sóhajtott, hangja suttogássá halkult, tekintete az arcomat fürkészte. - Anyád halála óta miért nem lehet egy normális beszélgetésünk sem?
- Tudod jól, hogy ez nem csak tőlem függ. - Megvontam a vállam, de rájöttem, hogy ez fejben megint csak jobban hangzott, mint így, kimondva.
- Én minden tőlem telhetőt megtettem. - Apámon volt a sor, hogy megvonja a vállát; de én csak gúnyosan elnevettem magam, lassan felemelve tekintetem a földről és mélyen a szemébe néztem.
- Oh, igen? Akkor... - "nem próbálkozol eléggé", "kapjad be a faszom", "vissza kéne fordítanod az időt és gumit használni, ahelyett, hogy hagyod hogy megfoganjak", "nem kellett volna engedned, hogy anya meghaljon, amíg én Alaszkán voltam", "basszad meg", "küldd a számlát és felejtsük el" - azt hiszem, taxival megyek.
Majd amilyen gyorsan beszálltam, olyan gyorsan ki is ugrottam a kocsiból majd elindultam a járdán, gyalog. Még mielőtt lekanyarodtam volna az egyik mellékutcába, hallottam, ahogy apám kocsija elindul és elhajt a velem ellenkező irányba.